2012. december 15., szombat

essence Colour&Go - Rich&Pretty

Sziasztok!

Ez az a lakk, amiről letettem. Sose fogott meg élőben, vagy csak nem is láttam, aztán a szortimentcserés leárazások során egyre több blogon láttam, és egyre inkább tetszett, de az üzletekben meg nem. Szóval nagyon megfogott a színe, de nem jutottam hozzá, aztán a sors mégis így hozta. :]

Csütörtökön fel is avattam, azért csak akkor, mert addigra lett erőm körömlakkozással foglalkozni, illetve csinálni azt, mert már nagyon vágytam rá (meg a másik két új szépségre :D).
Sajna a vakum még mindig nem akar közreműködni, így vaku nélküli képeket hoztam (és egy darabig fogok is, majd akarok összeeszkábálni egy Lightboxot, ha összeszedtem magam rendesen).





Láthatjátok, nem egy egyszerű szín, ezüstös, de olyan pezsgőszínes, némi kis óarany-bronz beütéssel. Nem tudom megfogalmazni, egyszerűen csodaszép. :]

A képeken 2 rétegben látható, fedőlakk nélkül, de ez majd karácsonykor kiderül, miért.. :P

Nektek hogy tetszik? Megvan ez a lakk?
Köszönöm a figyelmet, kellemes napot!

16 megjegyzés:

  1. Nekem megvan, de nem igazán használom...

    VálaszTörlés
  2. nekem is megvan, szeptemberben vettem és már a felét el is használtam. kicsit se szeretem. :$ :D

    VálaszTörlés
  3. nekem a shiny godness van meg, ami nagyon hasonló, és szeretem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az is szép, csak kicsit aranyosabb a színe :]

      Törlés
  4. De szuper színe van. :)
    A posztod alapján úgy érzem,hogy kell ez a lakk,de majd utána járok blogokon.
    Mondjuk nem mostanában tervezek lakkot,sminktermékeket venni,mert tartom magam az ígéretemhez,hogy júniusig semmi ilyet nem veszek.
    Eddig nagyon jól tartom (habár nehéz ellenállni sok dolognak) csak egyre hosszabb kívánságlistám lesz. :) :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajna ha jól tudom, az új szortimentben ez nincsen :(
      Ó bár én tudnék ilyet betartani.. :D

      Törlés
    2. Köszi,hogy szóltál.
      Ó kár,hogy nincsen az új szortimentben. :(
      Azt annyira nem szeretem az Essence cuccokban,hogy valami ami kellene,de mondjuk később,mint a trendkiadás és már nem kapható az ember meg ott keresi órákig a boltban és sehol semmi.
      Miért nem lehet minden terméket véglegesség tenni nem értem.

      Törlés
    3. Egyébként,ha teszel egy ilyen ígéretet,hogy mostantól eddig és eddig nem veszel semmi sminkterméket akkor csak elhatározás és kitartás kell hozzá. :)
      Ha ezek megvannak akkor gyerekjáték kibírni ezt az időszakot és vannak előnyei is pl. nagyon sokat spórolsz,használod azokat a termékeket amiket eddig nem. :)
      Én is ezt csinálom most + házi készítésű pakolásokat,krémeket próbálok ki. :)

      Csinálsz majd olyan bejegyzést,hogy mit fogsz viselni ruhában és sminkben karácsonykor vagy vannak erre ötleteid??

      Törlés
    4. Szívesen, sajna elég sok minden, ami tök jó volt, megszűnt, pl a Choose Me! is :(
      A trendkiadás még "hagyján", mert az trendkiadás ugye (:D), de az állandóból mért a legjobbakat veszik ki mindig..

      Törlés
    5. Persze, biztosan menne, meg ment is egy hónapig, bár akkor nem elhatároztam, csak nem éreztem, hogy kéne.. viszonylag sokat használom a dolgaim, azt nem mondom, hogy egyszerre, mert úgy nem lehet, de ilyen időszakosan mindig megvannak a kedvence, egy év után is van, hogy újra rálelek valamire, és akkor 1 hónapig azt nyúzom, aztán mást :]
      Igazándiból bejegyzést nem akartam ennek külön, mert nem szoktam túlaggódni a dolgot, persze rendesen felöltözöm, smink, haj stb, de nem kisestélyi, hanem farmer, esetleg egy elegánsabb felsővel, de ha szeretnéd, szeretnétek, akkor természetesen belepasszinthatom egy bejegyzésbe ;]

      Törlés
    6. Képzeld el ahogy nézegettem,próbálgattam a lakkjaimat,hogy melyik legyen karácsonyra észrevettem,hogy ez a Rich&Pretty lakk nekem már megvan. :) :D
      Úgy megörültem,hogy de jó megvan nekem is. :)
      Csak nem szoktam figyelni a nevüket,mert előkerül,használom,elteszem és kész.
      Nézegettem,hogy a képeid alapján óarany,bronzos színe van hát nekem eddig teljesen ezüstnek tűnt+az üvege is olyan. :) De jobban megnéztem és tényleg van benne pezsgőszín +óarany és bronzos hatás kellemesen csalódtam ebben a lakkban. :)
      A Choose Me! is megvan :D amikor megvettem nagyon tettszett,de ma már ritkán kerül elő.
      Szerintem az lehet ennek az oka,hogy annyi gyönyörű lakk van + most mindenhol a karácsonyi manikűrök kerültek előtérbe,hogy egyszerűen háttérbe szorult és már nem olyan érdekes.
      Ezeket leszámítva viszont egy nagyon jó kis szín és különleges. :)
      Most lehet nevetni fogsz,de mécsestartót dekoráltam vele. :)

      Valamit írtál itt a blogodon emlékszem,hogy nem veszel cuccokat. Ügyi vagy,hogy megálltad és végigcsináltad. :)
      1 hónap is sok idő és azért valljuk be amennyi külső hatás pl. reklámok,újságban az akciók érnek minket nagyon nehéz nem vásárolni semmit. Sokszor lehet érezni azt a nyomást,hogy mindig csak vegyél és fogyasztó legyél így karácsonykor meg még inkább...
      Visszatérve a válaszaidhoz:
      Persze képtelenség egyszerre mindent használni.
      De jó. :) Ezzel is így vagyok nekem is akadnak időnként kedvenceim és akkor azokat használom amíg meg nem unom,ha ez bekövetkezik akkor mást használok. :)
      Épp múlt héten találtam meg egy régi avonos szemhéjpúderemet azt használtam hétvégén újra előtérbe került. :)(olyan ,mint amiről írtál te is az a kis fekete szemhéjpúder amit Pancsitól kaptál csak az enyém barna színű írtam is kommentben)

      Hát túlaggódni én sem szoktam. :)
      Úgy szoktam csinálni,hogy előző napokban már kitalálom,hogy mit veszek fel és ahhoz milyen sminket készítek.
      Ez általában hosszú,elegánsabb ruha vagy úgy mint Neked farmer elegánsabb felsővel.
      Persze van,hogy az utolsó pillanatban meggondolom magam és akkor átkutatom az egész szekrényt. :D
      Szerintem nem is kell kisestélyi karácsonyra nem bálba megy az ember lánya. :)
      Nekem végülis jó így ahogy leírtad, köszi szépen. :)
      Csak miattam ne fáradj egy bejegyzéssel csak akkor készítsd el ,ha másokat is érdekel.



      Törlés
    7. Bocsi ez rettentő hosszú lett pedig nem akartam sokat írni. :D
      Ilyen hosszú kommentet még soha nm írtam. :D

      Törlés
    8. Na akkor tök jó! :]
      Elsőre szerintem ezért nem hatott meg engem sem, olyan rossz, hogy az üzletben a fények miatt szinte mindent másnak látok :(
      A Choose Me! nálam nagy becsben van már, mert kevesebb mint a fele van csak, és nagyon sajnálnám, ha elfogyna :S
      Annyira a reklámok meg akciók nem fognak meg, inkább ha valamit alapból érdekesnek, szépnek találok, és sok jót olvasok, akkor indul be az agyam, hogy na akkor ez kell, meg hát van, amit azért muszáj venni, tusi, dezodor, ilyenkor vagy több alkalommal veszem meg őket külön, hogy legalább az érzés meglegyen, vagy várok kicsit még velük, dezodort pl. mindig leárazásnál veszek 2-t, így jobban megéri, 400 Ftot lehet spórolni, és az sem mindegy azért szerintem..

      Én ma akadtam rá egy lakkra, amibe most újra beleszerettem, lesz is hamarosan, csak sajna nagyon nem jó a tartóssága.. :(
      Most nagy ajándékozás nem lesz, de azért szinte mindig készülnek képek, én a parfüm felét kaptam anyuéktól idénre, meg a másik felét párommal feleztük meg, így megkaptam, amire nagyon vágytam, és nem egy embernek került egy vagyonba :]

      Törlés
  5. Persze tusfürdő,dezodor ezek szerintem mindenkinek muszáj kategória. :)
    A dezodor vásárlásnál én is így vagyok,hogy akciósan szeretem megvenni és akkor vagy egyet vagy kettőt.
    Attól függ mennyi van még a régiből,de mostanában a kettőt szoktam venni.
    Ugyanígy vagyok pl. a samponnal,ajakápolóval.
    Igen nekem sem mindegy,hogy 400Ft-tal több vagy kevesebb az összeg hiszen ez már majdnem egy másik dezodor,sampon ára.
    Igen az olyan jó,ha több embertől kapod az ajándékod és teljesül vele egy álmod. :)
    Nálunk is szoktak képek készülni,de nem mindig. (pl. ha valaki nem hoz gépet)

    VálaszTörlés