2012. augusztus 15., szerda

Undressed IV.

Sziasztok!

Először is, ez a 300. bejegyzésem, és lassan 200 feliratkozott olvasóval büszkélkedhetek. NEM erre megyek, de bizony, nagyon nagyon jól esik!
Szóval ezúton is köszönöm minden rendszeres és nem rendszeres olvasómnak, hogy figyelemmel követik a blogot, illetve az új feliratkozóknak "Udv a világomban!". :]

Szóval 300, és ha már 300, valami kicsit ütősebbet akartam, és remélem, hogy ez most összejött.

Amúgy is már akartam is próbálgatni az Undressed palettát, és kértétek is, viszont azt hiszem, kicsit érzékeny a szemem rá, ugyanis a képeken is látszik, hogy kicsit könnyezek, bepirosodik a szemem, de még kicsit kísérletezem vele, aztán meglátjuk.
Eddig leginkább natúrabb vonalon haladtam a palettával, mert bár szeretek kísérletezgetni, nem vagyok egy profi sminkes, és sokszor nem is mertem élesben próbálkozni, nehogy katasztrófa legyen, és elkéssek, illetve nem sok időm volt így itthon próbálgatni.
Most viszont hogy kicsit több az időm, összeírtam egy kis listát olyan dolgokról, amik tervben voltak/vannak, és időhiányra hivatkozva eltűntek az éterben. Most viszont, hogy szem előtt van, és leírtam, így ha mást nem, legalább a saját szememben súlya van a dolognak, ezért igyekszem csinálni is őket. :]

Na és akkor ennyi volt a rizsa, két variációt hoztam, az első ez lenne:

Természetes fénynél

Természetes fénynél
Azt hiszem, igazándiból a természetes fénynél készült képek adják vissza az eredeti színeket, vakuval is próbálkoztam, de olyan iszonyatosan beteg, szürkés, már-már zombis bőrszínem van mostanában vakuval, nem tudom miért, meg nem is nagyon érdekel már, azért ezeket is megmutatom, mert a kéket jobban kiadja úgy.

Vakuval

Vakuval
És a második nekifutás, tusvonal... Igen, előre féltem tőle, de úgy éreztem, még kell rá.

Természetes fénynél

Természetes fénynél

Vakuval

Vakuval
Mindkét szememnél meghúztam a vonalat, de valamiért másik oldalról most nem akartak a képek összejönni, illetve az első 4 képen a Catrice Revoltaire - Nude Alarm rúzs van csak rajtam, a többin pedig a rúzsra tettem még egy kis e.l.f. Hypeershine - Joy szájfényt.

Amiket használtam a szememen:
- Avon CT barna szemceruza
- Avon kék szemceruza (nem tudom pontosan mi is az, nem láttam már jó ideje, az egyik fele ceruza, a másik szemhéjpúder)
- Undressed palettából:
* Shade 2
* Shade 4
* Shade 7
* Shade 9
* Shade 12
- Az utolsó négy képnél az essence filces tust használtam, nem mondom, hogy nagyon jó, de egészen megemberelte magát most szerintem.

Ezen kívül használtam még BB Krémet és a szokásos essence szemhéjpúdert a szemöldökömre.

Éééés, hát hogy őszinte legyek, nekem egészen tetszik, igen nagyon van még hova fejlődnöm, de egyre jobban úgy érzem, hogy szebbek a sminkek, és igazándiból hamarabb is készülök el velük.
Remélem, hogy Nektek is tetszett ez a bejegyzés, várok minden véleményt, építő jellegű kritikát.

Köszönöm szépen a figyelmet, Mindenkinek kellemes estét kívánok!

16 megjegyzés:

  1. Nagyon dögös a sminked. :D természetes tusvonalas tetszik, de hát nekem azok jönnek be mindig. Ha tusvonal nincs rajtam, akkor meztelen vagyok akármennyi sminket viselek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :]
      Nekem ha maga a tusvonal nem is, de legalábbis az, hogy ki legyen húzva felül a szemem, olyan mint Neked a tus :]

      Törlés
  2. nagyon király lett :) szerintem neked mindkettő jól áll, nekem pl tus nélkül teljesen jellegtelen lesz a szememen a smink :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :]
      Én is mindig így érzem, ez talán most azért tetszik magában is, mert hogy kicsit erősebb, mint amit magamon megszoktam, de még így is a 2. verzió jön be jobban. :]

      Törlés
  3. Ne sírj, jól áll! (bocs, nem lehetett kihagyni :D)
    Nagyon jó lett, tetszenek a színei és a tus vonal is. Ügyi vagy :)
    Kell szerintem ehhez a sminkhez a tus -hangsúlyosabbá tette a sminket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :]
      Remélem nem a palettában vagyok valamire ennyire érzékeny, mert akkor kiakadok.. :(
      Tomi szerint az első képen vérnyúlszemem van.. :D

      Törlés
    2. Igaza van. Zombisabb, mint a vakus képek :DDD
      Amúgy nem értem mi bajod a vakus képekkel, nem vagy rajta sem szürke, sem sápadt, se zombi

      Törlés
    3. Hahh, köszi, köszi... :D
      Nekem annyira természetellenesen sápadtszürkés, és atommódcsillogósnak tűnnek a vakusok :D

      Törlés
  4. Gyönyörű a szemed tusvonallal!!!

    Egyébként szerintem az lehet a gond, hogy potyog a festék, próbáld meg úgy, hogy leütögeted az ecsetről a felesleget, és nem húzod az ecsetet a szemeden, hanem inkább nyomkodod, így a festék rátapad, utána a satírozásnál is kevésbé potyog. Ugyanez volt a bajom a Sleek palettáimmal, és amióta más módszerrel dolgozom, elmúlt. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :$
      Eddig semmi másnál nem volt ilyen, de megpróbálom, mert lehet, hogy akkor csak picit érzékenyebb belőle valamire a szemem, ami pl a sleekben meg a kisebb monokban nincsen. Mindenképp úgy próbálom meg legközelebb, köszi a tippet. :]

      Törlés
  5. Nagyon jó mindkét sminked. :)
    A tusvonal pedig szépen kiemeli.
    Egyre ügyesebb leszel és a tusvonalad pedig tökéletes. :)
    Van olyan nálam,hogy egy sminket nem tudok elképzelni tusvonal,szemhéjkihúzás nélkül,de ha nem teszek fel akkor sem zavar,hiányzik.

    Remélem jobb lesz a szemed és nem leszel érzékeny,mert nem jó dolog.
    Amit Katy mondd van benne valami lehet,hogy a potyogás okozta.
    Nekem az is eszembe jutott,hogy nem tettél túl sok festéket a belső szemzugba,alsó szempillákhoz és esetleg belement picit a szemedbe??
    (Tegnap előtt kipróbáltam itthon egy sminket és velem ez történt,nem lett piros a szemem csak nagyon zavart és piszkálta,ha így érted hogy értem.)
    Az új nude rúzsod pedig így jobban tettszik a képeken. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ajj, írtam kisregényt, erre nem küldte el.. :@
      Szóval köszi, bár a tussal még korántsem vagyok 100%ig megbékülve mert bár sosem ugyanolyan a két szemem (meg senkinek ugye..) de az a legfeltűnőbb, ha nem tökéletesen egyforma.

      Nem hiszem, hogy az alsó pillák alatti festés miatt lehet, mert már előtte is piros volt kicsit, és nem halok bele, csak nem is akarom, hogy durvább legyen, így majd a Katy által javasolt módszert is kipróbálom, hátha az a ludas, hogy úgy amblokk sok volt, és potyogott picit. :]

      Törlés