2012. június 28., csütörtök

Régi Újdonságok III.

Sziasztok!

Ma ilyen ruhaátalakítós napot tartok, a reggel mutatott naci saját alkotás, illetve tesói segítséggel történt, ezeket viszont a varrónőre bíztam...

3 olyan darabom volt, amiktől nagyon nem akartam megválni, de nem igazán tudtam volna magam megoldani a gondot.

Az első egy elég régi nadrág, ami még tini koromban jó volt rám, de annyira imádtam, hogy nem voltam hajlandó megválni tőle.. Aztán egy ideig fent volt vaterán, hátha kell valakinek, de nem kellett. Így utólag pedig annyira örülök, mivel pár hónapja amikor rendet raktam a nem használatos ruhák között is, megtaláltam, és gondoltam, még egyszer, utoljára felpróbálom. És láss csodát! Tökéletesen jó rám megint! (jajj de jó érzés! :] )

Viszont így, ebben a hosszban hiába néz ki jól, és egy magasabb lányon tetszene, magamon már nem bírtam elképzelni, így felhajtottam az alját, hogy úgy milyen lenne.. Tetszett, ezért adott volt, hogy le akarok vágatni a hosszából.

Ilyen volt:

Ilyen lett:

A második szintén egy rövidnadrág volt, amit tavaly vettem vaterán, és bár kicsit lazább volt, övvel teljesen jól nézett ki. Na amikor ezt felpróbáltam, konkrétan leesett rólam. De szó szerint, elengedtem a derekamnál és lecsúszott a bokámig. Persze, örültem, mert azért mégis jó érzés, ha az ember fogy, csak ugye ez gondot okoz főleg a nadrágok terén... Egyébként ezt így szoktam hordani, ahogy az első képen fel van hajtva, a második képen meg elég trehányul hajtottam fel, szóval azért előre is elnézést.. :]

Ilyen volt:

Ilyen lett:

A harmadik áldozat pedig az egyik kedvenc pólóm volt, amit kb szeptember óta nem hordok, mert a munkába állás első vagy második hetén sikeresen összekentem barna festékkel, és mivel világosrózsaszín alapon fehér melíros az anyag, semmi esélyt nem láttam rá, de nem volt szívem kidobni, így ott lógott a vállfán a szekrényben, a kis helyén, és bár nem egy tenyérnyi folt, de elég feltűnő.

Ilyen hosszított fazonú volt:

A festékfoltok:( :

Volt festék, nincs festék:

Ilyen lett:

Lényegében az volt a mákom, hogy pont olyan helyen lett összekenve, hogy sima póló fazonúnak meg lehetett még oldani. Jobban tetszett eredetileg, de a semminél ez is jobb, és legalább használható!

Tehát adott volt 3 nem tetsző/nem használható ruhadarabom, amiből 1600 forintért használhatót csináltak. Mellékesen, úgy került ennyibe, hogy a farmer rövidnadrágot teljesen szét kellett szedni és összevarrni, tehát az azért nem annyi, mint felvarrni egy nadrág szárát.

Nagyon örülök, hogy rászedtem magam, hogy levigyem, mindig az a nyomorom, hogy próbálgatni kell, meg megtűzik, 5× átöltözni stb, de teljesen megérte szerintem.

Nektek hogy tetszenek? Ti szoktátok ilyenekkel "zaklatni" a varrónőket?

Volt már egy hasonló bejegyzés, abban két nadrág és egy blézer volt az áldozat. :]

Köszönöm a figyelmet, további kellemes napot Mindenkinek!

11 megjegyzés:

  1. A póló nagyon jó lett így :D Alap, hogy zaklatom a varrónőt, ha valamit magamnak nem tudok megcsinálni :D anya látatlanban megvett nekem egy varrónő ismerősünk által varrt gyönyörű tunikát, de lecsúszott bementem hozzá, megmerte összevarrta és most tökéletes. Csak sajnos ebben a trutyi időben megint nem hordom....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :]
      Nyugi, mindjárt jön a kánikula :S

      Törlés
  2. Na tök jók lettek. Az a csíkos gatya ugye nekem is DIY áldozat lett, de megfogadtam hogy ezentúl ilyet szakemberre bízok, hiába lett végül is jó. :D

    Nekem "varróbácsim" van, akinek megtűzve szoktam gatyákat elküldeni hogy mennyire szűkítse be, és eddig mind tökéletes lett, pedig ugye én ott sem voltam soha hogy lássa. :D Darabját 600 ft-ért csinálja. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azok nálunk is olcsóbbak is még talán, ha csak fel kell varrni, sőt, amit ott vesz az ember, azt ingyen kiigazítja, de az elsővel, amit egy az egyben szét kellett szedni azért jó sok meló lehetett.. :D

      Törlés
  3. De jó :) Nekem is van 1-2 dolgom, amit érdemes lenne varrónőhöz vinni, mert nem bizti, hogy magamnak meg tudom csinálni olyanra, amilyenre szeretném.

    VálaszTörlés
  4. a polo rohadtul bejön!:D kiváncsi lennék h csinálták:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, de mákom volt, mert valami 800 vagy 900 ftért vettem a plázába tavaly :D
      Leárazás volt, és ezen meg nem volt ár.. És mondom az eladónak hogy én max 1000 Ftot adok ezért, de ár sincs rajta... És keresett pár címkét ott a nagy ruhakupacba, és rárakta az olcsóbbat :D

      Törlés
    2. Az igen. :DD Én is akarok így vásárolni. :D

      Törlés
  5. Nekem van egy hosszú farmerem, amit kb 4 éve rakosgatok, annyira imádtam, nagyon jól állt rajtam, azóta se találtam pont olyan fazonút. Az alsó szára 2 oldalán térdig fel lehetett cipzározni, persze úgy sose hordtam, de ettől különleges volt.
    Na a lényeg, hogy tényleg annyira imádtam, hogy rengeteget hordtam és a lába köze kikopott :(, az elején anyukám próbálta foltozni óvatosan, ami nem túl feltűnő, de utána a varrás mellett foszlott el, úgyhogy sajnos érzékeny búcsút kellett vennem tőle, de azért még a szekrényben van (ha tudná anyukám, tuti kidobná) :D
    Sajnos ezen nem hiszem, hogy varrónő tudna segíteni :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt én is eljátszottam, de 3 év után szívtelen némber módjára megváltam tőle :D
      Ez roppant idegesítő egyébként, mikor megtalálod a tökéletes nadrágot, és később már nem tudsz venni, ha tönkrement :(

      Törlés