2012. június 9., szombat

EcoTools ecsetek II.

Sziasztok!

Mára az EcoTools ecsetek második felét hoztam, az első megtekinthető IDE KATTINTVA.

Mint mondtam, május 18-án lett leadva a rendelés és 31-én ért ide, kevesebb mint két hét alatt.

Kettecskén:



Egyedül:


Kibontva:



Így össze lehet tekerni, megkötni a tartót:


Túl sok szót nem ejtenék a csomagolásról, kb ugyanazt tudom elmondani róla, mint a másikról, csak ez "rendes" méret.

Pirosító ecset:
Szerintem elég tömött, és jó nagy, kipróbáltam már, de hétköznapokra a kis kabukit fogtam be pirosításra a másik csomagból, mert kisebb helyet foglal, de ha ráérősen készülök, ő is előkerül azért.
Egy vagy két szál hullott ki belőle a mosásnál, de se előtte se azóta nem volt ilyen, ez is nagyon finom puha.



Korrektor ecset:
Szinte ugyanaz, mint a másik, csak más a mérete, de mivel van egy másik ugye, kipróbáltam szemre, és arra is tökéletes! Ez főként amiatt lehet szerintem, mert inkább hasonlít a másik, szemre való ecsetre, mint az utazó méretűben látható korrektor ecsetre, az laposabb, és keskenyebb, míg ez kicsit szélesebb és tömöttebb.
 Igen, viccesen hangzik, de úgy gondoltam, ha már megvan, hasznosítom arra, amire tudom, még akkor is ha nem pont a funkciójának megfelelő, 
Szintén nem esett baja egy szőre szálának se.




Tusecset:
Csak az essence tusecsetéhez tudom hasonlítani, ahhoz képest iszonyatosan tömött, de vastagabb is, tehát nem lehet vele annyira vékony vonalat húzni (de ezzel is lehet szépet!!), mint azzal, de eddig szimpatikus, és ha úgy van, tökéletes az alsó pillasor szemhéjpúderrel való kihúzására is. Ez is teljesen ép maradt a szőrök tekintetében.



Árnyékoló ecset szemre:
Azt kell mondanom, hogy eléggé megszerettem, puha, de tartja magát, és ez is elég tömött, egy szála sem esett még ki, se mosás előtt, se közben, és azóta sem, mióta megvan, szerintem minden sminkelésnél előkerült.




Szempilla- és szemöldökfésű:
Elég gyakran kell hozzá nyúljak (illetve régen az elődjeihez), mivel művészet az, ahogyan képes vagyok elfeküdni a szemöldökeimet... Erre tökéletes, bár nem létszükséglet, azért nekem jó, ha tudom, hogy van kézközelben. 


Összességében véve ez is nagyon tetszik és örülök, hogy mindkettőt megvettem, ezt is bátran ajánlom bárkinek!
Külön tetszik az, hogy végül is ha tisztán tartjuk az ecseteinket, ezt is magunkkal vihetjük 1-1 utazásnál, és nem foglal túl nagy helyet.

Én INNEN rendeltem, de ahogy nézem már nincs a termékei között, de még rengeteg eladónál láttam. 

Remélem ez a kis szett is tetszett Nektek!
Kellemes estét Mindenkinek!

8 megjegyzés:

  1. Ez tetszik :)
    Az ecsetek is, és a tartója is, nagyon :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, ennek örülök, mindenki úgy várta, erre nézem, senki nem is írt hozzá előtted :P

      Törlés
    2. ...pedig én nem vártam kifejezetten. A bejegyzéseidet szoktam várni, de "mindegy", hogy mi az :D

      Törlés
  2. Mi már megbeszéltük privátban. :D Amúgy nagyon kis szupi, a tusecset miatt "bánom" csak kicsit hogy külön púderecsetet vettem, de remélem az is ilyen jó puha lesz és ideér nemsokára. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem az is "nyuszi" puhaságú lesz. :]

      Törlés
  3. Ez is nagyon aranyos kis készlet,tettszik! :)

    Érdemes volt megvenned!
    Lehet,hogy az összes e-bayes ecsetkészlet "nyuszi" puhaságú? :D
    Mert az enyém is az. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, akkor könnyen lehet, de legalábbis ezek olyanok :]

      Törlés