2012. június 26., kedd

Catrice ezüst szemhéjtus - TESZT

Sziasztok!

Múlthét pénteken bementem a rossmannba, mert kellett vennem sampont, de jó szokásomhoz hűen azért nézelődtem az akciós állványoknál. Nos, nagyon jól tettem, mivel már elég régóta nincs ezüst tusom, és most kemény 300 forintért láttam meg ezt a Catrice tust. Már ezelőtt is volt, hogy nézegettem, talán egy lovely tus tetszett, de agyon volt már próbálgatva, így bánatosan visszatettem mindig... Aztán ebből ez az egy darab volt csak, és kinyitottam, mennyire van összetrutymózva, és nagy meglepetésemre, még szűz volt a kicsike, így jött is velem haza. 

Egyébként azt még megjegyezném, hogy az is utálatos dolog, hogy a nézelődők/vásárlók mindent összevissza próbálgatnak, de az is legalább ilyen idegesítő, hogy az akciós állványra dobálnak mindent, ami nem is odavaló, ami meg odavaló, általában nem találom meg, mennyibe is kerül... Na mindegy, megkérdeztem, és ennyiért természetesen kellett.

Ő lenne az:
Szerencsére állítva lehet tárolni, így nem gurul el, illetve megnyugtatóbb számomra, hogy a benne levő festék a helyén marad.
Tetszik ez az egyszerű csomagolás egyébként, ezüst műanyag, fekete feliratokkal, és két fekete csík. Ennyi pont elég is szerintem.

Az ecsete sima, hagyományos:
Bevallom őszintén, én ezeket nagyon szeretem, mert nem túl kemény, nem túl puha, pont jó, és talán csak megszokás kérdése, de eddig ezekkel tudtam legszebben vonalat húzni.

Természetes fénynél ilyen:

Vakuval pedig ilyen:
 A színe is nagyon tetszik, az meg főleg, hogy azért elég pigmentáltnak mondható, a felső vonalon kétszer mentem át, az alsón csak egyszer.

A szememen természetes fényben ilyen:

Vakuval pedig ilyen:

Semmi más nem volt itt az arcomon, se BB krém, se semmi, csak a tus, és bár nekem így magában kicsit "pucér" érzés, de gyönyörű akár egy fekete tusvonal fölé, vagy egy élénkebb rúzzsal.
Ezt meg is láthatjátok majd, ugyanis amikor kipróbáltam a MUA rúzsokat (róluk is szeretnék még a héten, legkésőbb jövőhéten írni), akkor is ez volt a szememen.

Tartósságát tekintve is jól helyt áll, szerintem 7-8 órát kibír.
Én egyáltalán nem bántam meg, hogy megvettem, azt hiszem elég sokat fogom használni nyáron.

Ti szeretitek az ezüst színt sminkekben? Van ezüst szemhéjtusotok? Esetleg más fajta Catrice tusotok?
Ilyenből volt még arany színű is, ha esetleg valaki olyat keresne, érdemes most megnézni, hátha van még máshol is.

Köszönöm szépen a figyelmet, további kellemes napot!

11 megjegyzés:

  1. Nekem eddig csak fekete meg barna tusom volt. Sosem gondoltam, hogy kéne mondjuk egy ezüst, de egy nagyon szép élénk kéket el tudnék képzelni, azzal néhanapján feldobhatnám a feketét.
    Amúgy mióta megvan a tégelyes zselés tusom képtelen vagyok máshoz nyúlni, és az tényleg 24 órát ott marad. Imádooooom :) Az első tus, amit tuti újravennék (meg az avonnak volt egy, de mire elfogyott nem lehetett kapni, azóta kajtattam a tökéletest.) :)
    Amúgy nagyon jól néz ki így "pucéran" is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na élénk kék nekem is kéne :P
      Az ezüstöt meg azért szeretem, mert elég univerzális szín, régen is volt egy avonos ezüst tusom, de azt sem láttam már jó ideje, ahogy a zöldet sem :(
      Ilyen fekete csomagolásban volt, CT volt ha jól emlékszem, és elég olcsón, de nagyon jó volt.

      Törlés
    2. Nekem olyan volt, hogy zöld volt a kupakja és lehetett látni a festéket az üvegben, és úgy rémlik az is CT-s volt, de ki tudja, a lényeg, hogy szerettem nagyon és nincs... :(

      Törlés
  2. Nekem egy szép kék darab kellene. Mikor másokon látok színes tust, annyira tetszenek, talán nekem is kísérletezni kéne. :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem ez megvan aranyban, de nem igazán szeretem, mert hiába kenem fel egyenletesen, a fényben szaggatottnak tűnik.. 'Túl arany' :)

    VálaszTörlés
  4. Nekem arany tusom van a feketén és a sötétbarnán kívül, de gondolkodtam az essence zselés ezüstön is, de jól tettem hogy nem vettem, mert szerintem elég hullás. :S Nagyon ki kell magamat kenni, hogy érvényesüljön, de ne "hullasszon". :D Ahhoz meg nem sok kedvem van már. Az aranyat szoktam télen úgy hogy fekete tus fölé, az úgy elég jó, de már nem éreztem szükségét ezüstben is. Öregszem. :D

    Ja még van egy pezsgőszínű glitteres is, de annak nincs alapszíne, csak csillám. Azt meg rá is lehet húzni a feketére, nem tűnik el alatta.

    Viszont egy türkiznek örülnék még. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mármint ezt nem rád értem h a képen hullás, nyilván nem így fogod hordani. :D Csak nekem az ezüst tus túl világos, nem áll jól.

      Törlés
  5. Az ezüsttől önmagában nekem is olyan beteg kinézetem van, de fekete felett jó ;)

    VálaszTörlés
  6. Jajj de jó, hogy nem működik a válasz gomb... :@

    mondjuk szerintem rajtam nincs beteg meg hulla kinézete, ill nekem.. :D
    Csak így magában kevésnek érzem.

    VálaszTörlés
  7. Válaszok
    1. Még jó lenne kék, barna, meg úgy bármilyen szín végül is... :D

      Törlés