2012. május 30., szerda

Kézi készítésű szappan - TESZT

Sziasztok!

Mára is egy tesztet hoztam Nektek, méghozzá egy olyan szappan lesz a tesztalany, amit még januárban kaptam a szülinapomra, de egészen kb. egy-másfél hónappal ezelőttig ott állt a polcon és illatozott. Eddig nem nagyon szappanoztam, simán vízzel, tusfürdővel mostam meg az arcom. De úgy voltam vele, hogy ha már úgyis nálam van, és jó az illata kipróbálom, elhasználom.

Ő lenne az:


A csomagolása egy sima celofán, egy papírral körbetekerve, ezen találjuk az infókat. Én a rossmannban láttam párszáz forintért ilyeneket, ez a mézes változat. Az illata nagyon finom volt a polcon állva, de az első használatnál azt hittem rosszul leszek, annyira viasz szaga volt a szappannak, meg utána kb. két óráig még az arcomnak is. Ehhez azt hiszem hozzászoktam már annyira, hogy nem nagyon érzem így nem is zavar annyira, mint eleinte.


A csomagolás hátulján megtalálhatjuk az összetevőket is:


Leszedve a csomagolást ilyen a szappan: 


Első körben nagyon meg voltam szeppenve, ugyanis 3-4 nap után magamhoz képest elég sok pattanásom lett, és az amúgy is zsírosabb orrom még inkább zsírosnak tűnt. De úgy voltam vele, hogy ennyi idő után nem akarom egyből abbahagyni, így azóta is használom, és a pattanások is alábbhagytak meg a zsírosság is, sőt, kicsit mintha szebb lenne, mint előtte.

Szóval mondhatni, hogy a kezdeti ijedtség és rossz vélemény után egész jó barátságban lettünk, bár mosás közben még mindig elég zavaró ez a viaszszag számomra. El fogom használni, viszont nem hiszem, hogy újra vásárolnám, leginkább a szaga miatt, de ennek ellenére azt mondom, hogy örülök neki, hogy kipróbálhattam.

Ha összegeznem kéne, nálam ez olyan 10/7 pontot érne el, leginkább a fent említett rossz illat miatt, ha az nem lenne, akkor 8 simán meglenne. 

Ha ez elfogy, lehetőleg valami "tényleg" natúr szappant szeretnék kipróbálni megint, ugyanis volt már egy kávésom, ami nagyon dekoratív volt, és talán jó is lett volna, de olyannyira zavartak benne a pici kávédarabok, ahogy karistolták a bőröm, hogy lemondtam róla.

Ti használtok natúr szappanokat?
Ha igen, milyeneket? Mik váltak be, mit ajánlanátok?

Köszönöm a figyelmet, kellemes estét!

7 megjegyzés:

  1. Én ugyanettől a bandától használok egy Erdei gyümölcsöset, de annak ilyen téglalap alakja van. Imádom az illatát, egy nagyon picit szárít, de úgyis mindig hidratálok arcmosás után. Nekem nagyon bevált és anyáék is nagyon szeretik. A sokaidakat használják. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hmm, ilyenből téglalap alakút még nem is láttam :O

      Törlés
    2. Rossmannban én is csak ilyet. Mi a karácsonyi meg húsvéti vásárban szoktuk venni itt Pesten a Vörösmarty téren

      Törlés
    3. Na, arra nem nagyon járok, legalábbis karácsonykor nem, de majd Veszprémbe körbenézek, mert itt is szoktak hasonlóak lenni :]

      Törlés
    4. :D Hajrá, én a helyükben minden nagy városba mennék. Somogyiak, szóval Veszprémbe simán kimehetnek ;)

      Törlés
  2. Nekem volt ilyen, csak rózsás :$ és voltak benne rózsaszirmok, isteni illata volt, fürdéshez használtam, de nagyon gyorsan elfogyott :( .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyat is láttam, az olyan szép szerintem!

      Törlés