2012. március 3., szombat

Pénteki kedvencek - februári könyvek

Sziasztok!

Először is elnézéseteket kérem, hogy a tegnapi bejegyzés elmaradt. Délelőtt elszarakodtam az időt, mert a telefonomra szerettem volna zenét és képeket tenni, de nagyon nem akart összejönni, és mondtam, hogy nem baj, majd akkor este megírom a bejegyzést, ha tesóméktól hazajöttünk. Úgy indultam neki, hogy fél7-re odaérünk munka után, és max fél9-9ig maradunk... Hát, ebből összejött az, hogy fél2ig maradtunk, akkor meg már nem volt erőm nekiállni... :D

Első körben elolvastam február elején az elő névnapi ajándékom:
Dr. Csernus Imre: A NŐ

Már elolvastam vagy 5×, de tudtam, hogy NEKEM EZ KELL!
Fenntartásokkal olvastam el legelőször, aztán megszerettem, nagyon sok dolgot másképp látok emiatt a könyv miatt, nagyon sok tekintetben "segített" megérteni, majd elfogadni 1-1 dolgot.
Sokszor elolvastam már, és szerintem még sokszor el is fogom.
Nem lövöm le a poént, de annyit elárulhatok, aki egy az egyben magára ismer az első fejezetben, az bevágja a sarokba, és többé hallani sem akar róla. Tehát annak ajánlom, aki el tudja ismerni, hogy igenis vannak hibái, és hogy ezeken lehet változtatni, és MINDIG lehet hova fejlődni. 

A februári második könyv Thomas Harris: A vörös sárkány című könyve.
Ezt is olvastam már, mégis a mai napig végig tudom izgulni. Fantasztikus. Láttam a filmet, mindet, mert ugye ezek sorozatban vannak a Hannibal, a Hannibal ébredése és A bárányok hallgatnak filmekkel.
Leírnám a lényegét, de nem bírom, mert vagy túl kevés, vagy túl sok lenne, úgy meg nem jó elolvasni elsőre szerintem egy könyvet, hogy a lényeget már tudni. :]
Imádom az egészet, választékos, hátborzongató, izgalmas, és én teljesen bele tudom magam élni. Aki szereti a "beteg", elvont sztorikat, könyveket, azoknak ajánlom inkább. A könyv sajnos nem az enyém, és a többit nem olvastam még, csak a filmeket láttam, de szeretném majd egyszer sajátomként is tudni, nem csak ezt, hanem az összes részét!

Ti miket olvastok mostanában? Mi volt a kedvenc könyvetek az elmúlt egy-két hónapban?

Köszönöm a figyelmeteket, meseszép napot Mindenkinek, mert ugye ebben az időben csak szép lehet!! ;]

Ui: estefelé még lesz egy bejegyzés. :]

1 megjegyzés:

  1. - Isteni téveszme
    - Alice csodaországban
    - Hamis gyönyör
    - Drága kéj

    Sajna nem sok idom van ra, meg van egy csomo varolistas, meg felbehagyott, de ami kesik nem mulik.

    VálaszTörlés